Omi próbált kedveskedni, és jópofizni, de Nekem ez nem jön be.
Tudja, hogy ő a hibás, ennyivel nem tudja elintézni a kettőnk által
felállított szabályok megszegését, hogy „ Fiút a közös házba csak
KÖZÖS megbeszélés után hozunk fel „ . Én ehhez tartom Magam, neki
sem esett volna nehezére megejteni egy telefont, és közölni : „
Felhívom Aki – t , ha hazajössz, ne érjen meglepetésként, hogy
nálam lesz „ …. De neki ez 2 percébe tellett volna, így nem
közölte….
O : Isa, légyszi ne haragudj. Nem akartalak megbántani. Tudom,
hogy Neked van igazad, és tudom, hogy megállapodtunk valamibe, és
én tegnap ezt megszegtem. De nem akartam, hogy azt mondd, „
felelőtlen vagyok „ . De megláttál, és kiderült.
I : Most ezzel azt mondtad, hogy „ egyébként se tudtam volna
róla, ha Lauri nem szól. „
O : Szóval Ő köpött ….
I : Te hogy beszélsz ? Őt nem kell belekeverned. Meglátta, nem
tudott semmit a szabályunkról, nem tudta, hogy szerinted ezzel most
rosszat tesz. És Előttem NEM beszélsz így Róla, mert nem érdemli
meg .
O : Hát Aki sem.
I : Most mi rosszat mondtam Róla ? Semmit. Nem haragszom Rá,
gondolom Ő sem tudta, hogy nekünk van egy megállapodásunk. És most
nem is arról van szó, hogy Aki – val lenne bajom, mert nincs.
Rendes srácnak tűnik, nagyon igényes, és eszméletlen humora van. De
…. Omi mondd ….tudja Ő, hogy Ő volt neked az első ?
O : …. Nem .
I : Aha, még Neki is hazudtál. Milyen jó kapcsolat lesz ez,
már látom …. Mikor tervezed elmondani Neki ?
O : Majd eljön az ideje, hagyjál már, ehhez nincs
közöd.
I : Igen, ehhez nincs, de egy este folyamán két ember képébe
hazudtál bele, aki hisz benned. Ebből az egyik már csak HITT . És
ezzel befejeztem. Ha elgondolkodtál szólj, nincs kedvem veled
veszekedni amiatt, hogy nem vallod be, hogy igazam van. Ha erre
rájöttél, megtalálsz.
Ekkor otthagytam a konyhába, és elmentem készülni, mert már 1
óra is elmúlt, mire befejeztük a marakodást. Pontban kettőkor
csörgött a telefonom :
L : Moiiii =) Itt vagyok . Elkészültél ?
I : Igen, máris megyek =)
I : Omi, elmentem, Lauri lent vár, mikor találkozol Aki – val
?
O : Még nem tudom. Mikor jössz ?
I : Ha kedvem tartja, innentől ne nagyon beszéljünk
ilyenekről, hogy „ Én mikor jövök „ …..
Lementem, és Omi rohant az ablakhoz, nézni, hogy fogad Lauri.
Leértem, és rögtön erősen Magához ölelt, és megcsókolt =)
L : Szia kicsim, de jó végre látni =)
I : Ja, ne is mondd, annyira hiányoztál éjszaka =)
Összevesztem Omival, és ez még ma is folytatódott ….Nem is akarom
látni :@ olyan dühös vagyok rá.
L : Miért? A tegnapi miatt? Én nem tudtam, hogy ezzel ennyi
bajt fogok okozni, ne haragudj:S
I : Jaj, ne hülyéskedj már, nem a Te hibád, hogy ő megszegett
pár dolgot…. =) Ne aggódj =) Csak jobb lett volna tisztázni,
hogy ő felvitte Aki – t, és nem tudtam …. Ha rájuk nyitok,
kellemetlen lett volna …. És akkor is Én lettem volna a
hibás.
L : ( Lauri megölelt ) Nincs semmi baj, Én nem ismerem, nem
tudom milyen, de ezek alapján elég makacs. Ezzel nem fogsz tudni
mit csinálni. :/
I : Tudom, ő ilyen, meg azzal jött, Nekem Aki – val van bajom.
Hát nincs …. Egyedül arra kértem, „ Ha felvisz valakit, szóljon, ne
nyissak rájuk „ . A francba, otthon hagytam a csekket, amit fel
kell adni. Visszamegyünk érte, nem gond?
L : Dehogy is =)
Mikor visszaértünk, szó nélkül felvittem Lauri – t, ha Ominak
lehet, akkor Nekem mért nem ? Bementünk, kerestem a csekket a
konyhába.
L : Állati jól megcsináltátok ezt a házat =)
I : Tetszik ?
L : Ja, főleg a fal, meg a járólap. A fal hasonlít a stúdióban
lévő tapétánkra, nagyon jól néz ki. Meg így az egész bejön =)
Omi a hanghatásokra felfigyelve kiszaladt a szobájából.
O : Sziasztok, ….h ….hát Ti ?
I : Hazajöttem a csekkért, nincs Nálad? ( indultam el a
szobájába )
O : Nálam n…
I : OMI , MIT KERES ITT AKI ? :@@@@@@@@
O : Miről beszélsz, Te is felhoztad Lauri – t !
I : Igen, hogyha te megteheted, Én is, nem ? Mekkora egy
szemét vagy, neked lehet aztán magyarázni ….
A : Bocsi Isa, Nekem azt mondta Omi, hogy „ megbeszéltétek
„
I : Megbeszéltük ? Azt nevezed megbeszélésnek, hogy már
kétszer átvágott Téged? És még most sem unja ? Én elásnám Magam a
föld alá, ha a helyedbe lennék. Elegem van Belőled. Aki, felőlem
nyugodtan gyere fel, semmi gondom nincs Veled, nagyon bírlak
tényleg, csak nem ezt beszéltük meg. Én nem Rád vagyok mérges,
hanem a helyzetre, és Omira, hogy folyamatosan hazudik. Remélem,
változni fog, különben rosszul fogsz járni.
O : Nem beszélhetsz így rólam !
I : Te pedig nem viselkedhetsz így Velem, már bánom, hogy
összeköltöztem Veled . ( sírva fakadtam )
Omi és Aki pedig elmentek, becsapva az ajtót.
Lauri rögtön odajött, és megölelt, és kért, „ nyugodjak meg „
. Bementünk a szobámba, és lefeküdtem, és csak sírtam. Lauri ölébe
hajtottam a fejem, Ő pedig simogatta a hajam.
L : Ne sírj kicsim, olyan rossz látni, hogy szomorú vagy =(
I : De hogy lehet ilyen? Én nem akarok vele
lenni. Lefekszel mellém ?
Miután lefeküdt, megöleltük Egymást, és elkezdte simogatni az
arcom.
L : Szeretnél ma nálam aludni?
I : =) Ez nem ilyen egyszerű. Mert ha azt mondom : „ igen „ ,
biztos nem állnánk meg, hogy több legyen belőle….
L : Amíg Te nem szeretnéd, nem fog megtörténni. Ha úgy érzed,
hogy itt az ideje, mind ketten érezni fogjuk. Ettől nem kell félned
=)
I : ( megcsókoltam Lauri – t ) Köszönöm, hogy nem sürgetsz,
és, hogy ilyen édes vagyJ De jobb lenne, ha Te
maradnál itt. =)
L : Jó, akkor elhozzuk pár cuccomat ? Kellene néhány dolog,
meg akkor már kocsival jönnék vissza. No gyere, sétálunk egyet, jót
fog tenni =)
I : Nekem már az jót tesz, ha Velem vagy. =)
Elmentünk Lauri – hoz, a háza kb akkora, mint a mi bérházunk
XD , és nagyon jó környéken lakik. Nem is tudom, mi tetszett Neki
abban a kis panelban. Bementünk, körbevezetett, aztán kicsit le is
ültünk, beszélgettünk, és csinált Nekem egy nagyon finom teát, azt
mondta, „ Jót fog tenni „ . Összeszedte a ruháját, fogkefét,
satöbbi. Kb két óra múlva elindultunk. Beültünk a kocsijába, és
elindultunk. Tudni kell rólam, hogy félek a közutakon, vezessen
bárki is, most viszont annyira biztonságban éreztem magam =)
Közbe fogta a kezem, és énekelgetett =) Olyan édes volt :D
Beparkolt a garázsba, és felmentünk.
I : Éhes vagy Kicsim ? Vagy kérsz valamit ? Nyugodtan szólj,
vagy vedd el =)
L : Kicsit éhes vagyok =)
I : Süssek pizzát ? Azt szereted?
L : Naná :D Kedvencem Erre ráéreztél =)
I : Akkor picit magadra hagylak, míg megcsinálom, jó ?
L : Segítek, jó ? Addig is Együtt vagyunk Tudok főzni
egyébként =)
I : Nem mondod ? =)
L : Szerinted otthon ki főz rám ? :D
I : Hát …. Anyukád :D
L : Ő Helsinki másik részén lakik, úgyhogy nem ér rá
szaladgálni hozzám. Meg én szeretek is főzni, meg pizzát is tudok
sütni =)
I : Akkor, ha gondolod csináld meg Te a tésztát, ahogy Te
szereted =) Vagy mondd, mit tegyek bele, ha úgy jó =)
L : Nekem úgy tökéletes, ahogy neked jó =)
Megsütöttük a pizzát, és leültünk TVzni . Valami horrort
néztünk a nappaliba, nagyon jó volt a parás részeknél hozzábújni,
amit Ő láthatóan élvezett …. =) Este, olyan 10 körül
lezuhanyoztunk, és lefeküdtünk aludni. Olyan jó volt érezni, hogy
Velem van, és nem kell órákat forgolódnom, míg álomba ringatom
magam, mert annyira hiányzik. Kicsit romantikusra sikerült az
együtt töltött éjszaka, de tartotta Magát ahhoz, „ amíg nem
szeretném, nem történik meg. „ Minden érintése maga a Mennyország
volt, és talán kicsit már kezdtem úgy érezni : Szükségem van arra,
hogy megtörténjen. De nem gyengülhetek el, hiszen még csak két
napja vagyunk együtt. Nem adhatok alább annak, aki vagyok. Aki nem
fekszik le akárkivel, csak, akit őszintén szeret, és tudja,
hosszútávon gondolkodhat, ha kettőnkről van szó. Egyre közelebb
éreztem magam ahhoz, hogy átadjam magam Neki, és az éjszaka még
kellemesebben teljen.
Nemsoká megérkezett Omi. Itt tudtuk, hogy lőnek a szép
esténknek, és jobb, ha nem úgy nyit be Ránk, ahogy nem szeretnénk.
Így hát lengén, de felöltöztünk. Kimentem, és így szóltam :
I : Moi ! Lauri itt alszik.
O : Oké =)
L : Csak gondoltam szólok ….
O : Isa, ne veszekedjünk. Megbeszéltem Aki – val mindent (
ekkor kijött Lauri, és leült, én pedig az ölébe ) .
O : Moi Lauri =)
L : Terve !
I : Hallgatlak ….
O : Szóval megbeszéltem Aki – val, hogy szólok neked, ha
feljön, és megtudta, hogy ő volt az első.
I : És ? Leharapta a fejed?
O : Neeeem =)
I : Akkor nem lett volna egyszerűbb, ha rögtön az elején
közlöd vele ?
O : De, mondta ő is, hogy „ Akkor jobban vigyázott volna „
.
L : Jaj, ha beszélni akartok, akkor bemegyek =) Elég
kínos itt ülni, és hallgatni Omi szexuális életét =)
O : Nem gond?
L : Dehogy is =) Megvárlak ( súgta a fülembe, és adott
egy puszit )
I : Jó =) ( megöleltem, és visszament a szobába )
O : Szóval ne veszekedjünk többet ezek miatt. Nyugodtan jöjjön
Lauri, aludjon itt, de akkor Aki is lehessen itt.
I : Omi, te nem érted, hogy nem azzal van a bajom, hogy itt
van, hanem, hogy nem tudok róla, és benyitok, mikor ti épp ….akkor
az nagyon gáz….
O : Jaaaaa =) Hát oké, akkor majd szólok, meg fordítva
is, és remélem, megoldódik minden =) Nem akarok rossz laktárs,
és barátnő lenni. Bocsi, hogy eljátszottam a bizalmad, remélem,
visszaszerzem hamarosan =)
I : Ezt én is remélem . ( Omi megölelt ) De most visszamegyek
Lauri – hoz, nem szeretném magára hagyni =) Egy percre sem =)
Mikor bementem a szobába , bebújtam Lauri mellé, de szegény
annyira fáradt volt, hogy elaludt =) Adtam az arcára egy puszit, és
ledőltem én is. Éjszaka arra keltem fel, hogy átkarolt, és nagyon
közel jött hozzám. =) Olyan jó volt Vele aludni =)
Reggel Omi ordítására ébredtem. Fantasztikus érzés volt
otthagyni Lauri – t -.- ….
I : Mit ordítasz ? :O Szerettem volna aludni, és Lauri még
mindig alszik. Légy már kicsit tekintettel Rá!
O : Jó, de kaptam egy levelet, és megfenyegettek. Nagyon félek
Isa :S
I : Mi? Valaki biztos szórakozik…. Mért akarna téged bárki is
megfenyegetni? Vagy csináltál megint valamit a hátam mögött ?
O : Dehogy :O Azt írja : „ Jobb, ha leszállok Aki – ról, mert
bajom esik! És …. Az utcára ne tegyem ki a lábam! „ Hogy mondhat
valaki ilyet ? :S Jahj Isa, annyira félek. =( Ki tudja, mi jár egy
ilyen őrült fejében? :S
I : Először is nyugodj meg. Aki erről már tud?
O : Nem, most hívtam át, de nem mondtam meg, mi van.
L : Jó reggelt ( nyújtózkodott Lauri egy nagyot az ajtóban )
!
I : Jó reggelt álomszuszékom =) ( szaladtam oda Hozzá )
Hogy aludtál?
L : Hmmm, nagyon jól, csak még kicsit álmos vagyok (
dörzsölgette szemét )
I : Omi, igazán lehettél volna halkabb is… Attól, hogy
ordítasz, még nem történik semmi, amivel elmúlik ez az egész. Kérsz
kávét Lauri ? =)
L : Igen, kérnék =) Miről beszéltek? Van valami
baj?
I : ( miközben a kávét készítettem, elmeséltem Lauri – nak a
történteket ) . Omi kapott egy fenyegető levelet, hogy „ Hagyja
békén Aki – t, és ne lépjen ki az utcára „ …. Most jön Aki, és
megtudjuk, mi lesz.
L : Ettől féltem ….
I : ( odavittem Lauri – nak a kávét, és elfoglaltam a helyem
az ölében =) ) Mire gondolsz?
L : Korábban is volt olyan, hogy megfenyegették a
barátnőinket, mert a sok groupie azt hiszi, többek is lehetnek
rajongóknál… De nem tudják felfogni, hogy nagyon nem, és, hogy van
magánéletünk…. Gondoltam, hogy nem lesz jó vége. És, ha ide küldte
a levelet, akkor gondolom tisztába van vele, hogy itt laktok. Nekem
ez nem tetszik ….
Ekkor bekopogott Aki, Omi ajtót nyitott, és a nyakába
borult.
O : Jahj Aki =(
A : Moi ! Yayy Lauri :D
L : Terve ! :D
O : Aki, kicsit figyelnél ?
A : Mondd =)
I : Engem megfenyegettek …. Hogy …. „ Ne legyek veled, és,
hogy ki ne tegyem a lábam „ .
A : Ne már …. Megint kezdi valami seggfej ….. Figyelj, ezzel
nem tudunk mit tenni, csak nem fordul komolyra, ha pedig igen,
értesítjük a rendőrséget, jó ?
L : Az ilyeneknek általában nagy a szájuk, minket is többször
megfenyegettek már, meg nem csak pozitív leveleket kapunk.
Mindenesetre engem aggaszt, hogy a címeteket tudja .
I : Nyugi, csak nem fordul rosszabbra a helyzet =) Addig ne is
gondoljunk rá, míg nem következik be. =) Viszont nekem készülnöm
kell, állásinterjúra megyek =) Elkísérsz ? ( néztem Lauri – ra
)
L : Nekem a Srácokkal lesz próbám kettőtől nyolcig…. Neked
mikorra kell menned ?
I : Ahj, fél háromra =( Francba, jó lett volna, ha Együtt
megyünk =( Omi ? Neked van programod? Aki nem ér rá :D
O : Elkísérlek, csak nem ütnek le ….
I : Jaj, ne hülyéskedj már =) Nem lesz semmi baj. Az
ilyeneknek csak a szájuk nagy ….
O : Remélem, igazad van =)
I : Kicsim, menj el zuhanyozni, addig én keresek ruhát =) Mit
kértek reggelire ? Pirítós teával jöhet ?
L : Aham=)
I : Oké Omi, akkor többet csinálj, mert Mi is eszünk, jó ?
XD
O : Te szemét :D Aki, te is kérsz ? :=)
A : Ja, jöhet =)
Elkészültünk mind, Lauri elvitt minket a meghallgatásra.
L : Ha végeztél, hívj fel, jövök érted, és bejössz a stúdióba,
bemutatlak a gitárosainknak =) Aztán felmehetünk hozzám, vagy
hozzád =)
I : Jól hangzik :=P . Akkor majd hívlak, jó ? Szerintem
olyan 4 körül végzek. Attól függ, hányan vannak előttem.
A : Lauri, akkor már Omit nem hoznád el?
L : De, persze, elviszem =) Jó légy Kicsim, és várom, hogy
hívj =)
Kiszálltunk a kocsiból, Aki előre ült, és elhajtottak, mi
pedig mentünk be. Kb …. 10en voltak előttem, nem tudtam, mihez
kezdjünk, míg sorra nem kerülök…. Így elmentünk a közeli New
Yorkerbe nézelődni. Legalább értelmesen teljen az idő =) Visszafelé
már négy szatyorral mentünk, eléggé nagy figyelmet szenteltek
nekünk a sorukra várakozók =) Fél hatkor kerültem sorra….
Bementem, nagyon kedves volt a hölgy, aki felvette az adataim.
Bíztató szavak, és egy heti várakozás után majd megtudom, felvettek
– e, vagy nem …. Reméljük a legjobbakat =) Kimentem, és már hívtam
is Lauri – t :=)
I : Szia, most végeztem. Ne haragudj, hogy eddig várattalak,
nem hittem, hogy eddig fog tartani =(
L : =) ( mosolyog ) Semmi gond =) Fél óra, és ott
vagyok.
I : Jó =) Elinduljunk valamerre?
L : Neeeeem =) Várj meg szépen ott, ahol vagy =)
I : Köszi =) Szia :=)
O : Isa …. Kérdezhetek valamit ?
I : Persze J
O : Lefeküdtél Lauri – val ?
I : Nem =) . Megbeszéltük, hogy nem történik meg, míg úgy nem
érezzük, itt az ideje. Nagyon nehéz megállni ( néztem fel az Égre
)
O : :D De Ő nem kifogásolja, hogy Együtt aludtatok , és mégsem
volt semmi ?
I : Ki mondta , hogy nem volt semmi ? =) És egyébként már
nagyon is benne voltunk, mikor hazajöttél =) De ez egy jel volt,
hogy „ még nincs itt az ideje „ =)
O : Oh, tőlem nyugodtam csinálhatjátok, amikor kedvetek
tartja:D
I : De Omi, azt sem tudtad, hogy ott van. =) Lauri nagyon
félénk, nem akartam, hogy kellemetlen helyzetbe kerüljön =) És, ha
már itt tartunk, milyen volt Aki – val, és még fontosabb…. Milyen
volt az első ? =)
O : Huhh, meg sem tudtam szólalni :D Aki azt hitte, valamit
rosszul csinált…. Pedig nem =) Sőt…. =) Akárhogy nem tudta, Ő az
első, annyira óvatos volt =) Legalábbis szerintem =) Nincs még nagy
tapasztalatom =), de épp elég, amit most érzek =) Hogy ez tökéletes
volt =)
I : No ennek örülök, hogy vigyázott rád =) Jól tette, mert
tőlem kapott volna, ha valamit rosszul csinál :D
Nagy röhögés közepette megállt Lauri a hófehér Lexusával,
kiszállt, és megölelt =)
L : Indulhatunk ? =)
I : Aham =)
O : Aki nem jött ? =(
L : Nem, Ő még pakolja a felszerelését. =) Mindig megszívja
:D
O : Jaj, ne bántsd szegényt =(
L : Hiányoztál ( nézett rám Lauri, miközben megfogta a kezem
)
I : Én pedig megpusziltam az arcát, és a fülébe súgtam : Te is
nekem nagyon =)
Odaértünk, Aki Omihoz sietett, Lauri pedig körbevezetett a
stúdión =) Nagyon igényesen van berendezve, tele vidám színekkel,
és nagyon designos is =)
L : Akkor én most bemutatnálak a tagoknak =) Isa, Ő itt Eero , a
basszerosunk =)
E : Terve ! Eero vagyok =)
I : Moi ! Isa, de mi már találkoztunk =)
E : Igen, emlékszem =) És már hallottam is rólad pár dolgot
=)
Kétségbeesetten néztem Lauri – ra, aki Magához húzott, és
mosolygott .
E : De semmi rosszat, ne ijedj meg =) Mióta találkoztatok,
látszólag boldogabb =) ( Lauri elpirulva nézett rám ) . És ezt
neked köszönheti =)
I : Örülök, ha szépeket mond rólam :D Legalább tudom, nem
hazudik :D XD
Közbe jött egy mackós srác a folyosón.
L : Ő itt Pauli, a gitárosunk =)
I : Moi ! =) Isa vagyok =)
P : Moi Isa =) Én pedig Pauli =) Már vártunk, nem úgy volt,
hogy négy körül jössz?
I : Jaj, ne is kérdezd, rengeteget kellett várnom az
ügynökségen, nem tudtam hamarabb jönni, ne haragudjatok, hogy
megvárakoztattalak Titeket =)
P : Nem gond, csak Lauri aggódott, hogy valami közbejött, vagy
véletlenül bajod esett .
I : ( de aranyos , aggódott értem =) ) . Nem, semmi gond nem
történt =) Következőleg ideszólok, csak úgy beszéltük meg, akkor
telefonálok, ha végzek, és Ti meg próbáltatok, nem akartam zavarni
=)
L : Kicsim, te soha nem zavarsz =) Ha éjszaka érzed úgy, akkor
éjszaka hívsz fel. Jó ? =)
I : Okééééé =)
E : No, akkor szerintem mennyünk is be a konyhába, készültünk
nektek egy kis meglepetéssel . Remélem, tetszeni fog =)
I : Huh, mi lehet az ? :D
Bementünk a monyhába, Aki – ék is csatlakoztak hozzánk. És a
látvány teljesen magával ragadott =) A konyha gyertyafényben
tündökölt, és annyira szépen volt megterítve =) És négy fiú dobta
ezt össze =) Lány létemre nem tudnám így megcsinálni =) Gyönyörű
teríték, el sem hiszem, mennyire kitettek Magukért =)
L : Hát, ez a mi kis meglepetésünk =) Remélem, tetszeni fog
=)
I : Te jó Ég, ezt Ti csináltátok ? :O A díszítést, és a kaját
is ? :O
A : Mindent mi, saját kezűleg. Míg a két hölgy várakozott, mi
kreatívkodtunk egy kicsit, és létrejött a ma esti vacsora =)
O : Úr Isten, de aranyosak vagytok =) Nem kellett volna
=)
E : Gyertek, üljünk le, Isa Lauri mellé, Omi Aki mellé, a mi
helyünk marad a régi =)
I : És mivel készültetek ? =)
L : Garnélával és rizzsel. Általába ezt esszük, mást nem
tudunk együtt elkészíteni ( nagy nevetés tört ki ), és azt akartuk,
mindannyiunk meglepetése legyen =)
I : De drágák vagytok =) De nekem Te vagy a legdrágább =) (
csókoltam meg Lauri – t )
Pauli felszolgálta a kaját, eszméletlen finom volt, komolyan
nem hittem el, hogy ezt Ők négyen csinálták =) Nagyon ügyesek
voltak, és látszott, hogy tiszta szívből készítették =) A vacsora
után kicsit beszélgettünk, majd el véget vetettünk az
estének.
I : Hazaviszel? =)
L : Persze, máris, csak kimegyek még egy cigire, jó? =)
Mindenki kivonult, egyedül Pauli maradt bent a szobába, így
elkezdtünk beszélgetni :
P : Tudod …. Mi nagyon hálásak vagyunk neked =)
I: Nekem ? :O Mert ? :O
P : Mert Lauri – t nagyon rég láttuk ennyire vidámnak =) Mióta
Vele vagy, nem hosszú idő, pár nap, de láthatólag boldog. =)
Állandóan rólad beszél, és tényleg meg nem tudom mondani, mikor
láttuk így utoljára =) De ez mindegy is, mert reméljük a Srácokkal
együtt, ez hosszú kapcsolat lesz, mert már ráfér egy kis boldogság
=)
I : Elhiszed nekem, hogy én mindent megteszek azért, hogy
boldognak lássam? Annyira tiszta jellem, annyira jó látni, ahogy
mosolyog =) Én látom Rajta, hogy valakiben nagyon csalódott a
múltban, de erről még nem nagyon beszéltünk.
P : Tudod, az a ….
I : Ne, ne mondd el légyszi =) Majd, ha elérkezettnek látja az
időt, kellőképpen megbízik bennem, tudom, hogy el fogja mondani =)
Nem sietünk el semmit, mert azt tudom, hogy Neki is elég érdekes
volt az előző kapcsolata . Ennyit tudok össz vissz, hogy nem érezte
jól Magát …. De ezen szeretnék változtatni =) Ezt még soha nem
éreztem, hogy így hiányozzon valaki, hogy így gondoljak valakire,
ennyire szívesen, ennyire tele szeretettel =) Nem nevezném
szerelemnek, nem sietem el =) De annyira szeretnék Vele lenni
mindig, soha el nem engedni, mindig a karjában szorosan, hogy senki
ne bánthassa Őt =) Olyan kisfiúsan férfias, annyira vonzz =)
…. Jézusom, ne haragudj, nem is tudom, mért mondtam ezt el
Neked, biztos hülyének nézel … =)
P : Nem ….ne gondold . Én ….komolyan nem hiszem el, hogy ilyen
őszintén hogy tudsz beszélni =) Látszik rajtad, hogy tényleg nem
játszol Vele =) Tudod, Mi olyanok vagyunk, mint egy család =)
Foglalkozunk, törődünk a másikkal =) Nekem már van feleségem,
és egy kislányom, Eero – nak szintén van családja, Aki – nak
ugyebár a barátnőd most a párja, és …. Lauri – nak te =) Annyira
vágyott egy kiegyensúlyozott kapcsolatra =) Kívülről az látszik, és
azt kapjuk vissza, hogy „ A híres énekesnek sikeres a zenei
karrierje, és a magánélete is feltörekvőben van „ …. Ki mondta ezt?
Igen, az együttes seper mindent szerencsére, de Ő olyan
visszafogott, Magának való kissrác :=) És Én már látom, nagyon jól
meglesztek, és mi ketten szintén jól ki fogunk jönni =) Köszönöm,
hogy őszinte voltál, és jó látni, hogy te is ilyen boldog vagy Vele
=) Végre valaki nem játszik, hanem élvezi az együtt töltött időket
Vele =) Ezt én köszönöm a Többiek nevében is =)
L : Hát ti miről beszélgettek ? =) Mért hallgattatok el ?
=)
P : Isa kíváncsi volt a garnéla receptjére… Elmeséltem neki,
meddig kell főzni, hogy elég puha legyen, de ne főjön szét =) Légy
nekem hálás öregem =) ( veregette meg Lauri vállát Pauli, és kiment
)
L : Hm, oké, akkor indulhatunk ? =)
I : ( Átkaroltam Lauri nyakát, csábosan Rá néztem és így
szóltam ) : Igen …de ….nincs kedved nálam aludni?
L : =P Ez nagyon jól hangzik, de holnap nagyon hamar kelek, be
kell jönnöm a stúdióba egy dalt felveszünk.
I : =( Ohh, de sajnálom =( Annyira jó lett volna =( Szerettem
volna Veled lenni =(
L : =( Ne haragudj =( De holnap mindenképp Együtt leszünk, jó?
=)
I : Megígéred ?
L : Megígérem =) ( ölelt szorosan Magához )
Elindultunk kifelé, Eero és Pauli kint ültek az ajtó
előtt.
L : Mi elmentünk, holnap akkor fél hétkor itt találkozunk . De
ne késsetek, mert azért nem tudok ma Isa – val lenni, mert hamar
jövünk. Oké ?
E : De…. Akkor tegyük későbbre, miattunk ne legyetek külön
=)
L : Biztos? Mert akkor felhívom Aki – t .
I : Kicsim, miattam nem kell lemondani =) Találkozunk holnap
is, és Együtt töltjük az estét =) Próbáljatok, vegyétek fel a
számot, ne csússzatok vele =)
L : De megkérdezem Aki – t, hátha belemegy. ….. ( közben hívja
Aki – t ) …. A francba, ki van kapcsolva :@
I : Semmi baj =) Így lesz a legjobb. Pihend ki Magad éjszaka,
holnap felveszitek a számot, és délután a Tiéd vagyok. Jó ?
=)
L : =( Oké =( Akkor holnap fél hétkor Srácok, ne késsetek, Én
kettőkor legkésőbb elhúzok!
P : Jó, mi itt leszünk, az tuti =) Örülök, hogy megismertelek
Isa, tényleg =) Remélem hamarosan találkozunk =) ( ölelt meg Pauli
)
I : Én is nagyon remélem, baromi jól éreztem magam =) (
eközben Eero – hoz is odaléptem, és átkaroltam ) Akkor Moi !
=)
Lauri hazavitt, és felkísért az ajtóig.
I : Köszönöm a ma estét, nagyon jól éreztem magam =)
L : Én is =) Nagyon jó volt veled =) ( simogatta meg gyengéden
az arcom, majd megcsókolt ) Az események követték egymást, és egyre
nehezebb volt ismét nemet mondani.
I : Biztos nagyon hamar be kell menned?
L : Aham ….
I : Csak egy picit késel….nem sokat.
L : De én mondtam Nekik, hogy „ ne késsetek „ , ez így
már hülyén jönne le.
I : Jó, igazad van =(
L : ( közel hajolt a fülemhez, majd így szólt ) : Én ….most
jobb, ha megyek… 2 perc múlva már nem tudnám ezt mondani. Most is
nehéz, de akkor már biztos, hogy nem fogunk leállni.
I : Akkor most ….mész ? =(
L : Aha =( Holnap felhívlak, és megbeszéljük, mikor talizunk,
jó? =)
I : Kicsim, ne menj haza =(
L : Muszáj =) Megígérem neked, hogy holnap Együtt leszünk
este, jó? =)
I : Jó, de akkor úgy készülj, hogy itt alszol =)
L : Aludhatsz te is nálam =)
I : Jó, ezt még megbeszéljük, nekem mindegy, csak Veled legyek
=) No menj, mert egyre nehezebb lesz elengedni =)
L : Máris hiányzol =( De holnap …. =)
I : No menj, ha hazaérsz, hívj fel, jó ? Csak, hogy tudjam,
minden rendben =)
L : =) De aludj nyugodtan =)
I : Nem fogok tudni addig úgysem aludni =) Úgyhogy hívj =) No menj,
aztán holnap találkozunk =)
Megcsókoltuk Egymást, majd elindult lefelé a lépcsőn. Néztem,
ahogy halad egyenként az alsó szintre, mikor elkezdtem becsukni az
ajtót, és hírtelen így szólt :
L : Isa! Várj!
Kimentem, átölelt, és a fülembe súgta :
L : Szeretlek .
I : :O Nem tudtam, mit mondjak, vagyis azt tudtam …. De a
helyzet egyszerűen elvette a lélegzetem…. Szeret engem …. SZERET
ENGEM .
I : ( a szemébe néztem, majd azt mondtam ) : Én is szeretlek
=) Ismét átöleltük Egymást, búcsú puszit adtam Neki, majd
bementem.
Lefeküdtem az ágyamra, széttárt karokkal, és sodortak az
események. Pár nap alatt ezt érzi. És én is. Mi történik? Ilyen még
nem volt. Jó ez így? Nem sietünk? Nem fogjuk ezt megbánni? Én …. Én
BIZTOS nem . De …. Ő ? Ha holnapra megbánja, és azt mondja : „ Én
hazudtam, tévedtem, befolyás alatt voltam, rossz megérzés diktált,
de …. Nem szeretlek. „ . Ha holnap nem mondja, akkor ez a helyzet
=( Nem szeret, Én pedig elfogadom, időt hagyok Neki =)
Éjszaka, mikor kimentem, furcsa hangokat hallottam Omi
szobájából. Közelebb mentem, és tátva maradt a szám…. Ohh, szóval
Aki itt alszik…. Ezt elmondom Lauri – nak, szóhoz sem fog jutni :O
Ahj, itt maradhatott volna Ő is =( Milyen jó lenne Vele =( Bementem
vissza a szobába, majd írtam Neki egy SMSt . :
I : Nem csodálom, hogy nem érted el Aki – t, épp jól érzi
magát Omival….
Pár perc múlva megcsörrent a telefonom, Lauri volt az.
L : Moi! Nem mondod, hogy ott alszik Aki?
I : Neeeem, nem alszik =)
L : Ja, bocs =D Akkor a jobbik eset …. =D
I : Tudod …. Azért szerettem volna, hogy itt maradj, mert ….
Azt akartam, hogy megtörténjen. És olyan kár, hogy nem jött össze
=(
L : Tényleg ? =) Szeretnéd ?
I : Jaj Kicsim, nagyon =)
L : Biztos? Nem tartod gyorsnak? Én tudok várni, ameddig
szeretnéd, nem kell elsietni =)
I : De …. Én szeretném =(
L : =) Holnap Miénk az egész este =)
I : Alig várom =) Annyira szeretnék Veled lenni, és Hozzád
bújni =) …. Most megyek, lefekszem aludni, ha a szomszéd páros
hagyni fog aludni =)
L : =D Menj, aludj jól =) Nagyon várom a holnapot =)
Megígérem, hogy gyönyörű lesz =)
I : =) Ezt mondanod sem kell =) Tudom nagyon jól =)
L : Jó éjt Kicsim, szeretlek =)
I : =) Én is szeretlek =)) Jó éjt Drága =)
Letettük a telefont, és ismét csak bambultam magam elé.
Szeret? De .... tényleg ? Huuuh, ez nekem felfoghatatlan =) Az
elmélkedésem megzavarta egy nesz …. Omi szobájából. Bekopogni nem
akartam, így írtam egy „ Omi, halkabban már, nemtok aludni. Jóéjt !
„ SMSt XD